Szerelem, boldogság, vita, unalom, hétköznapok, agyrémek

Egy kis ünnep

Békés, örömteljes ünnepeket kívánok! :)

Gasztroajándékok

Személyes rovat

Milyen jó is az, ha az ember nem törli a régi e-maileket. Így történt, hogy a régi levelezéseket "fellapozva" megtaláltam az egy évvel ezelőtt Judittal és Márióval folytatott beszélgetést. Azt ecseteltük egymásnak, ki mit készít/vesz a családtagoknak, barátoknak. Szerencsére a képeim is megvoltak még.

Erősen agyalok, milyen fit változatra lehetne ezeket átvariálni, hehe. Protein frappé por ajándékba. Ahw. Megvalósítjuk! :) - ELKÉSZÜLT! >>> LINK <<<

Tavaly karácsonykor nem igazán bírtam magammal, mindenféle házi készítésű dolgot kipróbáltam. Listázom is, hát ha valakinek megtetszik valamelyik ötlet, és még tudja hasznosítani.

1. Forró csoki por

A receptet ITT találtam, az arányokon némi módosítást végeztem. Alap esetben nem használok keményítőt, úgy variáltam a hozzávalókat, hogy a doboznyi keményítő el is fogyjon. Az étcsokim 100 grammos volt, így az is mind belekerült. Sajnos pontosan már nem emlékszem rá, mi hogyan módosult, de tuti, hogy az eredeti recept is jó lehet, illetve ha a neten szétnéztek, még sok más forró csoki receptet is találhattok, pl.: ITT is egy. A kész port töltsétek kicsi üvegekbe, amit szalaggal, csomagolópapírral tök jól fel lehet díszíteni. Jobb esetben nem macis csomagolópapírral, no de akkor már nem kaptam másfajtát :)

2. Csokis kanalak

Ez a forró csoki poros üveg mellé igazán passzol, de akár külön is ajándékozhatod. Kiskölyköknek is nagyon bejön. Nem igényel nagy műveletet az elkészítés: szerezz szép kanalat, olvaszd fel az étcsokit, adagold a kanalakra vagy mártsd bele. Díszítheted kókuszreszelékkel, különböző színes cukorkákkal, illetve akár mintákat is "festhetsz" rá. Érdemes kitámasztani a kanalakat valamilyen frappáns módszerrel, így nem fog kifolyni a csoki. Ha megszilárdult, csomagold a csokis végét celofánba, szalagot is köthetsz rá, igazán jól fog mutatni. Csokis kanál dekorációhoz ötletek: ITT és ITT és ITT és ITT.

3. Kockacukor helyett

Ismét egy olyan házi ajándék, ami passzol a csokipor és csokis kanalak pároshoz, de akár külön is meg lehet vele lepni bárkit. Cukrot, vaníliás cukrot, egy kis vanília aromát dolgozz össze pici vízzel. Nyomkodd szét szilikonos felületen vagy egyszerűen egy zacskón lapíts el egységesen a masszát. Ezt követően kedvedre formázhatod. Ha nincs semmilyen formád, a legegyszerűbb megoldás: kávés pohárral készíts köröket, meg a köröket a pohár peremével vágd ketté. Így kapsz egy hold és egy mandula alakú cukorkát. Hagyd száradni, másnap csomagold celofánba, kösd össze szalaggal, és kész is az ajándék.

4. Befőttbe zárt süti

Barátnőnek, anyukának, nagymamának, bárkinek, aki szeret sütni jól jön egy kis süti alap. Itt konkrétan liszt, dió, cukor és kakaópor volt rétegezve. Természetesen csak a száraz hozzávalókat érdemes ilyen formában ajándékozni, a nedves hozzávalókat és a sütemény elkészítésének módját ajánlatos egy kártyán feltűntetni. Sajnos nem találtam meg azt a blogot, ahol ezt a szuper ötletet találtam, de rengeteg másfajtát igen. Pl.: Áfonyás muffin alap, illetve ugyanitt van még többfajta is, pl.: LINK Érdemes szétnézni.

Ha valamelyik ötlet tetszik, vásárold be minél előbb a kelléket, vagy úgy jársz mint én. Szegénykék nem lettek a legszebbek mindenféle szuper csomagolópapír és jó kis karácsonyi kártyák nélkül, de szívből adtam :)

Titkos meglepetés volt ez mind. Anyámék nem értették itthon, mikor liszttel, cukorral, kakaóporral felszerelkezve jöttem fel a szobámba. Mondtam nekik, hogy kakaóporral festek, ez az új divat. Hihető, tudom. :D

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Adliz

31, kos, nőnemű lény, webmester, kicsit (nagyon) őrült, kritikus, elszánt, racionális, agyalós, ambiciózus, segítőkész, toleráns, maximalista, intuitív, igazi INTJ.

  

 
Blog
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
 
Másik oldalam :)

 
Kedvencek

 
Kontakt

  

  

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Figyelem

I. A G-Portál webmestereként a problémák és az esetleges félreértések elkerülése érdekében nem írok a portálokra, se chatbe, se kommentelhető modulokhoz, sehová. Ha úgy tűnik, valahová én írtam, akár Adliz / Zilda / superuser / webmester neveket használva, kérlek, jelezd.

II. Bár feszegetek G-Portálos témákat is, ezt a portált szeretném mint személyes jellegű blog kezelni. Kérlek, ne itt kérj segítséget a portáloddal kapcsolatban. Írj Histórián vagy mailben a webmester@gportal.hu címre. Köszönöm a megértést.

III. Bárkivel nagyon szívesen beszélgetek, szeretettel várom a hozzászólásokat itt a blogon, akár e-mailben vagy facebookon is felkereshettek. Kommunikálj, mert az jó! Tutira nem harapok! :)

Na, és az is tuti, hogy ez a rizsa kellőképpen elijesztett, ugye? :D

 

 

 

 

 

feketefehér textúra postaláda moha tavasz növény zöld múlt ajtó egyfotó sajátfotó ünnep angyal karácsony karácsonyfa dísz fatörzs faodú reggel pókháló természet virág szürke október ház régiház fény árnyék szőlő szüret ősz gyümölcs szeptember színek jómagam halloween maszk zombi

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre