Két napja volt a szülinapom, s ahogy ilyenkor lenni szokott, a telóm éjféltől éjfélig csipogott. Na, SMS-t azt egy darabot sem kaptam (egyáltalán küld még valaki SMS-t bárkinek bármilyen célból?), de a viber és a facebook üzenetek száma az egekbe szökött. Nem szoktam nyomon követni, hogy melyik évben mennyi köszöntést kapok, de azt hiszem, az idei überelte az eddigieket.

Az igazat megvallva soha nem fogom megérteni, miért is köszöntenek fel annyian. Értem én, hogy a facebook kijelzi, de akkor is. Ha csekkolnám hány olyan ember köszöntött fel, akit én korábban nem, akkor igen csak összehúzhatnám magam icipicire. Alap esetben is szörnyű vagyok születésnapi dátumokból, és az a helyzet, hogy rajtam még a szülinapi emlékeztetők sem segítenek. Van az az eset, hogy ugye lehet nem is megyek fel facebookra, vagy csak telóról, ott meg nincs jelzés. Na, és van az mikor látom ám, hogy szülinapja van az ismerősnek, csak épp nagyban dolgozok, és "majd később felköszöntöm" szitu van. Aztán a később nem történik meg, elfelejtődik. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem csak a távoli ismerősökkel játszom el ezt a malőrt, hanem azokkal is, akiket már pedig igen is illendő lenne felköszönteni.

Most, hogy sokat agyaltam ezen, azt hiszem, tényleg nem is olyan rossz ez. Lehet sok negatívat is belelátni az idővonalas köszöntésbe, de azért csak jól esik az embernek, ha kap ilyet. Ami agyrém nekem a mai napig, az a névnapi köszöntés, amikor a 30 db Ildikó ismerős közé be vagyok suvasztva. Ez olyan nesze neked. Biztos itt is sokakat a jó szándék vezérel, de azért na. Értitek.

A szülinapra visszatérve külön kiemelném azokat, akik direktbe privát üzenetben írtak pár jó szót. A facebook privát köszöntésekből mindenképp kedvenc és maradandó emlék marad D. irománya. Annyira tipikus "Ő" volt az üzenet. Na, és Márió, szavakba nem lehet önteni... :D

E-mailben pedig drága kedves Figim alkotott nagyot, akinek az üzenetét olvasva nem tudtam eldönteni, hogy fejbe vágni szeretném inkább vagy jól megölelni. Maradjunk mindkettőnél szerintem. :D

Figi e-mailjének a tárgya: Teljesen leállt a História
Egyébként tök igazad volt Figi, gondolkodás nélkül kattoltam, és azt gondoltam, hogy:
Miii? Leáállt? De, hogy? Miért? Mit csináltál? Tuti nem. Még is? Neee. Endre!?!? Szóljá' már Endrének!!!
Természetesen az üzenet eleje is arról szólt, hogy egyáltalán nem akar működni a História, majd kiderült, hogy nem is volt probléma, csak épp mókás kedvében van, és gondolta, így köszönt fel. Szóval... sípsípsíp.

A legcukibb természetesen húgom kisfia volt, aki egyesével hozta oda nekem az ajándékokat, és aki az izgalomtól remegve várta, hogy kibontsam a szilikonos edényfogót, amit ő tutira játéknak nézett, és amiről nagy valószínűséggel azt is gondolta, hogy az övé, hisz egész nap azzal játszott. Tünemény.