Horváth Piroska
Angyalhinta

Susognak a szélben pillekönnyű szárnyak,
lelkek bolyonganak megnyugvásra várnak.
Könnycseppek gördülnek tompa gyertyafényben,
lassan csonkig égnek, fagyos, hideg éjben.

Emlékek varázsa melegíti lelked,
hiánya fájdalmas - szíved belereszket.
Bárcsak érinthetnéd, ugyanúgy, mint régen.
Mosoly ül ajkán egy márványozott képen.

Lassú lépteidre ázott avar tapadt,
ólomsúly szíved sír, gyenge bordád alatt.
Csak egy pillanatra, bárcsak itt lehetne,
átölelne, mint rég, és ugyanúgy szeretne!

Legördül egy könnycsepp végigszántja lelked,
ősi szeretet húz magára egy leplet.
Simogatja arcod tiszta, lágy fuvallat,
gyengéden suttog egy isteni sugallat.

Angyalhintán lebeg habkönnyű selyemben,
rezzenésed várja - itt most a jelenben.
Megérinti szíved mécses tiszta fényén,
átölel, becézget, angyali az élmény.

Öleld át te is őt, s hagyd, hogy tovább menjen,
várják fényes kapuk odafent a mennyben.
Angyalhintán szórja édeni csókjait,
ő napjukon küldjed át földi csókjaid.

http://www.poet.hu/vers/98705